Kiss Szilárd
a Cosmopolitan stylistja,
a kurzus vezetője
Több mint 15 éve stylist; 6 magazinnál volt divatszerkesztő. Mintegy 20 reklámfilmben dolgozott, és maga sem tudja , hány divatanyagot készített el, de egy biztos; számuk 100 fölött van.
Klemens Ágnes protokoll tanácsadó Bölcsészként kezdte pályafutását, de hamar a rendezvények világában találta magát. Sminkmesterként a külső-belső harmónia megteremtését oktatja, protokoll szakérőként a hivatalos alkalmak fejtörését enyhíti.
László Krisztina főszerkesztő Három éve a magyar Marie Claire főszerkesztője, és azóta hónapról hónapra igyekszik munkatársai segítségével átadni az olvasóknak a Marie Claire nő titkát: azt, hogy hogyan lehetünk egyszerre okosak és szépek, érzékeny nők határozott véleménnyel, egyéniségek saját stílussal.
Zellei Dóra főszerkesztő Bár számos női lapnál dolgozott- saját bevallása szerint- igazán a Maximánál értette meg, mit is jelent a saját stílus. Hiszen főszerkesztőként lett munkaköri kötelessége, hogy divatfotózásokra járjon. Ott pedig első kézből látta, hogyan varázsolnak hétköznapi lányokból hercegnőt…
Hajas László mesterfodrász Miután nevét már mindenütt ismerték az országban, külföldi hódítóútra indult, és számos multinacionális céggel dolgozott együtt, rengeteg európai városban "turnézott", fodrászversenyeken zsűrizett. Két éve a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta a fodrász szakma határainkon túl is elismert kreatív műveléséért, illetve oktatói tevékenységéért.
Bali Edina Zsanna divatpszichológus Sok mindennel foglalkozott, tanult és olvasott, s amikor már többféle papírja is volt róla, hogy teheti, elkezdett foglalkozni az emberekkel.
FOGT LINDA stylist A Krea Művészeti Iskola stylist szakán végzett, és diplomája megszerzése után rögtön egy jó nevű női magazin divatszerkesztői székében találta magát. Dolgozott divatbemutatók, TV műsorok, reklámok munkálataiban, és Görög Zita személyi stylistjaként. Lelkes kerékpározó és világutazó.
GERA ANNA nemzetközi sminkmester Családja minden tagja kapcsolódik a szépségiparhoz, ő maga kétéves korától kezdve tréningeken nőtt fel. 23 éve sminkes, dolgozott az Elle, a Vogue és Harper’s Bazaar számára. 20 éve dolgozik a filmgyártás fantasztikus világában, és több mint 10 éve sminktanácsadói-oktatói tevékenységet is folytat.
GURICS KRISZTINA az ELLE szépségszerkesztője A szépségápolás iránti érdeklődése a középiskola után kezdődött, és ennek eredményeképpen , néhány éves dél-afrikai tartózkodása alatt 1992-ben maszkmesteri diplomát szerzett.
ANDÓ ILDIKÓ stylist Az Elle divatszerkesztője 2001-től, a magazin indulása óta. 2006-2011 között pedig az Elle Dekor vezető stylistja. Dolgozott a Playboy, a Shape, a CKM, a Hamu és Gyémánt, a Tér és Rend magazinoknak, valamint divatszerkesztőként a Madame Figaro magazinnál.
LACZKÓ MÓNIKA a Marie Claire vezető divatszerkesztője Vendéglátó szakra járt, amikor egy hirdetésben felfigyelt rá, hogy egy induló művészeti szakiskola divatstylist képzésre hirdet felvételt. Bár senkit sem ismert a szakmából, tudta, hogy a továbbiakban ez lesz az útja. Ez több mint tíz éve történt.
Mit kell tudni róla?
A francia márkát 1863-ban Alexander Napoleon Bourjois alapította, amikor is megalkotta a világ első por állagú pirosítóját. És ma már szinte nincs olyan ország, ahol ne ismernék a Bourjois márkanevet! Stílusakadémiánk immár harmadjára induló kurzusának hallgatói is vele, varázslatos kozmetikai szereivel indulnak a szépség és stílus birodalmába, ahol a részvevők megtanulhatják: hogyan varázsolhatunk a Bourjois kitűnő alapozóival hibátlan, csillogó bőrt magunknak; milyen az egyéniségünkhöz illő smink; milyen színű legyen a rúzsunk, és mi emeli ki még jobban a szemünk színét. Hiszen szépségutazásunk során mindenkit elvarázsolunk. Utazásunkhoz pedig az útlevelet a Bourjois állítja ki!
További támogatóink: |
|
|
|
|
